kezdő kétségbeeső, kezdő túlélő, rutinos álláskereső

Álláskereső - egy szó, amitől az egyetem falain belül még nem kellett félni, mert a jó öreg alma mater megóvja és segít elmerülni a "legszebb években". Kikerülve a biztonságot nyújtó falak közül viszont a kezdők harcai következnek és jön a felismerés: hiába csináltál már egy csomó mindent, hiába az eredmények és a gyakorlatok, akkor is rutintalannak számítasz. De hogy miben is?

start of something good

...a szám romantikus vonulatától eltekintve...

kezdődik valami új, valami jó

leállamvizsgáztam!

\m/

jön

Akartam évösszegző bejegyzést 2012 végén, egy évnyitót január elején nagy tervekkel és célkitűzésekkel. Aztán rájöttem, hogy mégse, mert rossz, hogy vége lett 2012-nek - a maga kuszaságában úgy volt jó, ahogy, és hogy igazából nagyon tartok ettől az évtől, mert bizony jön. A nagybetűs. 

lassan vége

Ma felkerült az összefüggő tanítási gyakorlatom jegye az etr-be, a múlt héten leadtuk a portfóliót, még előtte a szakdolgozatot. Úgy terveztem, hogy mindezekről majd részletesen beszámolok itt a blogon, de annyi mindent kivett belőlem ez a pár hét, hogy nagy összegzés nem lesz. Nagyon furcsa viszonylagosan szabadnak lenni, teljesíteni az utolsó egyetemi kurzusokat, leadni az utolsó irományokat 5,5 év végén...

hogyan éld túl az irodalomórákat?

Magyar szakos pályafutásom alatt csak egyszer sikerült magamat lelepleznem, hogy nem olvastam el a kijelölt kötelező olvasmányt - csúnya égés volt, ráadásul pont a szóbeli vizsga utolsó két percében hangzott el a rosszul sikerült félmondat. Ez a skill - úgy tűnik, hogy - nem adatott meg a diákjaimnak, 2 perc alatt kiderült, hogy ki vette egyáltalán a kezébe Jókai Arany emberét (vagy a Kötelezők röviden sorozatot). A mai nap konklúziója tehát: ezentúl minden osztályban ajánlani fogom Pierre Bayard Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? című könyvét, holott még én sem olvastam el.

milyen egy esszé?

Őszintén szólva engem lepett meg szerdán a legjobban, hogy megnyertem az Egyetemi Esszépályázatot. A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája és az Armel Operafesztivál közösen hirdette meg a versenyt Opera - Igen/Nem címmel, amire én is leadtam a dolgozatom. Szeptemberben kellett benyújtani, és kivételesen időben neki is fogtam a dolognak. Végül csak elhúztam egy hétig, mire megírtam a nem egészen 5 oldalt.

egy pedagógusjelölt anyagi helyzete...

...katasztrofális. Ez a legjobb szó rá. Ha voltál annyira elvetemült, hogy tanári szakra jelentkeztél, akkor viseld a következményeit alapon nulla forintból gazdálkodhatsz az utolsó félévben - és mivel ennyire senki sem talpraesett, marad a virrasztás és a munka a tanítási gyakorlat mellett. Szerencsésebb esetben pedig a szülő segít, ami - legjobb esetben is 23 éves fejjel - már fejben sem a legjobb érzés, pláne akkor, ha korábban az ösztöndíj és a munkavállalás lehetőséget adott a teljesen önálló életre.

a hatékonyság bűvöletében

Ha sok mindenre nem is jó a jelenlegi tanári mesterképzés, egy dolgot sikerült elérnem vele: a rendszert. Én, aki mindig is az utolsó pillanatok embere voltam, nagyjából megtanultam beosztani az időmet - 5 év egyetem után eljutottam arra a szintre, mikor tudok rendszerezni és belátni dolgokat. 2012 ilyen szempontból rendkívül eredményes volt, a folytatásban is szeretném megtartani ezt a jó szokást, még ha így néha kevésbé izgalmas is a dolog.

socialfüggő vagyok, nem tagadom

Ez lesz az a bizonyos. A bemutatkozó poszt. Ha elég kitartó lettem volna és a yamm trendekkel együtt én is megírom a 10/20/100 (és egyéb számok) "facts about me" izét, szigorúan hashtaggel ellátva és egybeírva, most könnyebb dolgom lenne. De nem tettem, szóval most bajban vagyok. :)

Ami random eszembe jut: szeretem a tacskókat, volt is, csak olyan utcai vegyes fajta, aki elhízott és szörcsögött öreg korára, de szeretnék majd egyet megint, ha egyszer lesz annyi nyugtom egy helyben, hogy legyek is valahol otthon. Mert hogy azt annyira nem tudom meghatározni, hogy hol is van. Folyton úton vagyok és ingázom, mikor épp miért. 

#teamtacskó

találkozás egy könyvvel (meg egy kis csapongás)

Úgy terveztem, hogy írok egy általános bemutatkozó posztot a kezdet után, de egy jó hír mégis arra késztetett, hogy máris felrúgjam a magam kis blogolási "szabályait". Tegnap este nem sok mindent töltöttem még ki, nem sokat formázgattam, barátkozunk egyelőre a bloggal, de a kedvenc könyvek azért már bekerültek. 

Ezek között szerepel Paul Auster New York trilógiája is. Nemrégiben sikerült újraolvasnom, ezelőtt viszont 5 évvel korábban futottam bele a könyvbe. Elsős magyarszakos egyetemistaként sikeresen felvettem egy olyan kurzust sok másik gólyával együtt, ami elvileg nem is nekünk volt meghirdetve, de végül mégis kialakult egy jó csapat és egy olyan hangulat, ami minden egyes órán beszélgetésekre ösztönzött minket, sokszor még kevésnek is bizonyult a 1,5 órás keret.

Elkezdtem

Évek óta játszom a gondolattal, hogy el kéne kezdenem egy blogot. Végül mindig elodáztam a dolgot, mert úgy éreztem, hogy két-három bejegyzés után elfogy majd az ihlet, úgy meg nincs értelme nekivágni a dolognak, ha később csak hanyagolom. 

Mostanra azonban megért az elhatározás és szemeim előtt lebeg a kedvenc müzlistálam belső felirata, miszerint "Minden kezdet nehéz", de ezt is összetörte egyébként úgy két éve az öcsém.