hogy repül az idő...

Januári bécsi kirándulásunk utolsó napján az Osztrák Nemzeti Könyvtár dísztermébe látogattunk el. Ja, hogy mit kerestem Bécsben? Kalandot, élményt, kikapcsolódást - az utazásnak nem volt semmi különösebb apropója azon kívül, hogy szerettem volna mindig is megnézni a várost, illetve hogy mint dolgozó nő, először ezt most, a saját erőfeszítéseim árán tehettem meg. De hogy miért is repül az idő? 

Mert hogy az ott töltött 4 nap villámgyorsan szaladt el. Mert hogy már február van, és ebből blogposztot még csak most írok. Mert hogy a könyvtár barokk dísztermében megnéztünk egy kiállítást, aminek ez volt a címe - legalábbis remélem, hogy a google translate nem hazudik. :) 

Gavaldik Emma fényképei

hashtagelj írógépen avagy aurája van a kiállításnak a Fekete Házban

Vigyázat! A bejegyzés erős magyartanári szemlélettel íródott, nyomokban pedig rajongást is tartalmaz. Nem utolsósorban még lokálpatrióta is, miután 6 év szegedi tartózkodás után egy újabb remek kis helyet fedeztem fel magamnak, ahol az aura csak úgy csörgedezik a falak között: ez a Fekete Ház. 

Hallani már hallottam a Fekete Házról, de sokáig fogalmam sem volt, hogy hol van és mi van ott - annyit tudtam, hogy egy múzeum, és vannak ott időszakos kiállítások. Múlt csütörtökön azonban azt is sikerült realizálnom, hogy kismilliószor mentem már el mellette, mert a nevével ellentétben - jelenleg - nem fekete, de pl. mielőtt kiállítóhellyé vált, volt bordélyház is. :)

találkozás egy könyvvel (meg egy kis csapongás)

Úgy terveztem, hogy írok egy általános bemutatkozó posztot a kezdet után, de egy jó hír mégis arra késztetett, hogy máris felrúgjam a magam kis blogolási "szabályait". Tegnap este nem sok mindent töltöttem még ki, nem sokat formázgattam, barátkozunk egyelőre a bloggal, de a kedvenc könyvek azért már bekerültek. 

Ezek között szerepel Paul Auster New York trilógiája is. Nemrégiben sikerült újraolvasnom, ezelőtt viszont 5 évvel korábban futottam bele a könyvbe. Elsős magyarszakos egyetemistaként sikeresen felvettem egy olyan kurzust sok másik gólyával együtt, ami elvileg nem is nekünk volt meghirdetve, de végül mégis kialakult egy jó csapat és egy olyan hangulat, ami minden egyes órán beszélgetésekre ösztönzött minket, sokszor még kevésnek is bizonyult a 1,5 órás keret.