Álláskereső - egy szó, amitől az egyetem falain belül még nem kellett félni, mert a jó öreg alma mater megóvja és segít elmerülni a "legszebb években". Kikerülve a biztonságot nyújtó falak közül viszont a kezdők harcai következnek és jön a felismerés: hiába csináltál már egy csomó mindent, hiába az eredmények és a gyakorlatok, akkor is rutintalannak számítasz. De hogy miben is?
- Abban biztosan, amire számíthatsz. Derült égből villámcsapásként érhet a felismerés, hogy minden második hirdetés értékesítés vagy sales munka; hogy az aprók 3/4-e
szexmunkára, bocsánat,hostess- és konzummunkára csábít; hogy hányan próbálkoznak kamu állásokkal és mennyien próbálják meg lehúzni vagy beszervezni valamibe a pályakezdőt, mert mindaddig szép és jó a munkaerő, amíg van 1-3 éve ingyen vagy minimális pénzért dolgozni, hogy utána már ne húzhassák rá a jelzőt: tapasztalatlan.
- Az elvárások szintjében, a várható bérek ismeretében, saját tűrőképességeink határaiban. A reális énkép kialakításához az is hozzá tartozik, hogy tudd, mire vagy képes és ez mennyit is ér. Talán az egyik legnehezebb feladat a helyes egyensúly megtalálása, hogy mennyire kell hajtani és mikor érdemes inkább veszni hagyni egy lehetőséget, mert egyszerűen nem éri meg.
- Mennyire is keserű a keserű? Nem mindig lehet válogatós az ember - ha jönnek a számlák és sürgősen szükség van valamilyen jövedelemre, előkerülnek a tipikus alkalmi munkák, függetlenül mindenféle végzettségtől: telemarketing, ügyfélszolgálat, értékesítési ügynök - legyenek ezek bármilyen jól csengő, hangzatos elnevezésű csomagolásba burkolva. Az elutasítás és a negativitás nem ritka jelenség ezekben a munkakörökben, amitől könnyen kialakulhat a rossz szájíz. Ennek leküzdése - és ez most egészen friss tapasztalat - csak úgy megy, ha naponta többször tudatosítod magadban, hogy az egészben az egyéni képességek csak egy tényezőt jelentenek a sok másik mellett: az ügyfél habitusa, pillanatnyi lelkiállapota és a szerencse pedig ott van a mérleg másik oldalán.
- A türelem gyakorlásában, mert sajnos az önéletrajzokból és a motivációs levelekből nem ordítja ki senki a munkáltató felé, hogy igenis szorgalmas vagy és bármit meg tudsz tanulni, ami még esetleg hiányzik. Mert ott vannak a hasonló cipőben járó, szintén ügyes emberek, akiknek egy picivel több volt a szerencséje vagy éppen közelebb lakott a munkahelyhez, etc.,
etc., etc., etc...
- Mikor költözz, mikor ingázz, merre keress egyáltalán, feladhatod-e az eddigi életed, indulhatsz-e a nulláról? A legfontosabb kérdések, amelyekre első nekifutásra nem is lehet mindig jól válaszolni. Érdemes beszerezni azért egy szép, lehetőleg színes-vidám bérlettokot és egy-két bőröndöt vagy utazótáskát, mert sose lehet tudni.
- Hogy is működik a nagybetűs? Mi
a francvan a TB-vel, mik a határidők, hogy kell majd adóbevallást csinálni, mi az a sok izé a szerződésben, aminek a felét nem is érted? Kihez fordulj, merre indulj el? Munkaügyi központ? Szerződésfajták? Mi van???Agyfasz, az.
Régóta érlelődött már bennem ez a poszt, kettősség is van benne rendesen: pozitív-negatív tapasztalatok, élmények és élethelyzetek, a napi többórás rutin, mikor a hirdetéseket túrom. Egyrészt szomorú vagyok, mert nincs lehetőségem azt csinálni, amit első osztályos korom óta szeretnék, de közben meg irtó büszke is, hogy új dolgokba is bele merek kezdeni.
A bejegyzéseidet mindig olyan közelinek érzem magamhoz, mert ugyanabban a cipőben járunk mindig, csak Te 1 évvel később éled meg, mint én.
VálaszTörlés- az egyetem 5 éve alatt ügyfélszolgálatosként dolgoztam, ami nem gyengén kivitt sokszor az észből, arról már nem is beszélve, hogy emiatt rengeteg kötelező olvasmány kiesett az életemből, mert egyszerűen nem volt rá időm. Vagy pénz, vagy tudás. És a mai világban tudjuk, hogy melyik az úr.
- mikor lediplomáztam, akkor nekem is meggyűlt a TB-vel a bajom. Ugyanígy januárban végeztem és február elején begyulladt a szemem, ezért elmentem orvoshoz szemcseppért, ahol közölte a szöszi adminisztrátor, hogy nincs TB-m, nem is adtad gyógyszert. Elmentem a TB-hez, ahol közölték, hogy március 31-ig van, csak ilyenkor már pirossal jelenek meg a rendszerben, mert félő, hogy le fog járni. Csak ezt a szöszi nem tudta, úgyhogy emiatt rendesen meghurcoltnak éreztem magam. Szerencsére amúgy jött egy ideiglenes munka, ami rendezte a TB-met, így nem kellett havonta perkálnom.
- pár hónapja lehetőségem lett volna arra, hogy egy jó gimnáziumban tanítsak, már a szerződést írtuk, mikor az igazgatónő beült egy próbatanításomra, ahol szembesült azzal, ami a papírjaimból is látszódott, hogy tapasztalatlan vagyok. Szinte magából kikelve osztotta az észt, és végül nem vettek fel, pedig a háttérben (a jelenlegi munkahelyemen) már mindent elintéztem, hogy tudjak ott is dolgozni. Ezek után egy hónapig rémálmok, nulla önbecsülés és most már úgy vagyok, hogy ha nem fogok ezentúl tanítani soha, úgy is jó, mert titkárnőként viszont nagyon is beválltam. Majd nyelek egy nagyot és megyek tovább.
Jajj, most nagyon sok butaságot írtam ide neked, de a lényeg csak az, hogy felnézek rád, amiért ilyen ügyenesen megállod a helyed és innen a távolból is látom, mennyire jó magyartanár leszel (de komolyan), csak ki kell várnod a jó alkalmat. :)
Egyáltalán nem butaság, köszi, hogy megosztottad. :) :*
TörlésVoltam ugyanebben a helyzetben, nem is kevés ideig, több mint fél évig. Átéltem, hogy minden ismerősöm megvet, amiért többre tartom magam annál, hogy elvállaljak eladói/telemarketing stb. munkákat. Persze megtehettem, szülői segítséggel, de ennél nyomasztóbb időszakot soha, senkinek nem kívánok...Ismerem az érzést, amikor egy drágább ebéd, vagy egy muszáj-ruhadarab miatt is iszonyú bűntudatom van, mert mindenki azt kérdezi: mért nem csinálsz semmit?
VálaszTörlésMár ott tartottam, hogy legyen, elmegyek a new yorkerbe boltosnak, amikor egymás után két tanácsadó (karrier és grafológus) is azt a javaslatot kaptam, hogy ne tegyem, amíg nem abszolút muszáj, ne vállaljak el szar melót, mert alkalmatlan vagyok rá és meg fog ölni.
Ezért úgy döntöttem, hogy legyen, teszek egy próbát és nem kevés anyagi meg mindenfajta áldozatot vállalva elmentem gyakornoknak 3 hónapra (megjegyzem ehhez is elég durva protekció kellett, de ingyen azért szívesebben veszik fel az embert szinte bárhova). Ez a három hónap életem legjobb befektetése volt, mert ott összesen egy év tapasztalatot összeszedve (a 3 hónap leteltével felvettek) eljutottam oda, hogy a régebbi 100-ból 1-re válaszolnak (az is sales) arány megváltozott: 1-ből elsőre rögtön megkaptam a vágyott állást, ami mondjuk rohadt nagy mázli egyérszt, másrészt mutatja, hogy mennyire sokat ér alig egy év valódi munkatapasztalat.
Szerintem érdemes neked is kipróbálnod, mert lehet hinni a csodában, és valószínűleg egyszer csak összejön valami jó, vagy majdnem jó, aztán egy mégjobb, de ha megteheted, szerintem ez egy simább út.
Kitartás és sok sikert!!
Szerencsére nálam sok a segítség, támogatnak nagyon sokan. Én szeretném anyuék válláról levenni a terhet, hiszen már nem tanulok. A kínálat keserít el sokszor meg az, hogy az egyetem alatt nem voltam lusta, van gyakorlatom sok területen. Köszönöm, igyekszem én is a lehető legtöbbet kihozni a dologból, kitartok, keresek. :)
Törlésén pedig az az ember vagyok, aki előtt még keményen ott állnak ezek a dolgok - szóval jó, hogy ezeket leírod, mert bár látom sok helyütt a hasonló gondolatokat, véleményeket, tapasztalatokat, lelkiekben mégiscsak jobb felkészülni a nehézségekre. most még az egyetem mellett pályázgatok - elsősorban - távmunkában állásokra, gyakorlatként és pénzben is jól jönnek ezek a dolgok, de valóban félő, hogy vagy azért nem lesz igény rám, mert nagyok az elvárásaim (távolság, ingázás, fizetés, időtartam stb.) vagy - ami sajnos igaz - tapasztalatlan leszek.
VálaszTörlésráadásul pont a minap tartottam előadást az egyik kurzusomon "interaktivitás és vizualitás az oktatásban" címmel, aminek a kapcsán egy nagyon jó és hasznos vita alakult ki a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, ami a felsőoktatást most egyáltalán nem foglalta magában. már itt látszott, mennyire hihetetlen dolgokat tapasztaltak az egyetemi tanárok - akár saját bőrükön, akár a gyermekeiken keresztül. az előadás után pedig beszélgettem egy, középiskolában régebben németet oktató (amúgy jelenleg egyetemen nyelvész) tanárral, aki igen elkeserítő dolgokat mondott, mind a motivációt, mind pedig a keresettséget illetően.
természetesen nekem naiv gyermeki lelkem van, hiszek abban, hogyha valamit nagyon akar az ember, azt igenis eléri, pláne, ha küzd érte - szóval szerintem a te esetedben nem lesz gond ezzel, és hasonlóan gondolom, mint az előző hozzászólók, hogy megtalálod életed munkáját, és szuper tanárként helyezkedsz majd el. kitartást! :)