lassan vége

Ma felkerült az összefüggő tanítási gyakorlatom jegye az etr-be, a múlt héten leadtuk a portfóliót, még előtte a szakdolgozatot. Úgy terveztem, hogy mindezekről majd részletesen beszámolok itt a blogon, de annyi mindent kivett belőlem ez a pár hét, hogy nagy összegzés nem lesz. Nagyon furcsa viszonylagosan szabadnak lenni, teljesíteni az utolsó egyetemi kurzusokat, leadni az utolsó irományokat 5,5 év végén...

hogyan éld túl az irodalomórákat?

Magyar szakos pályafutásom alatt csak egyszer sikerült magamat lelepleznem, hogy nem olvastam el a kijelölt kötelező olvasmányt - csúnya égés volt, ráadásul pont a szóbeli vizsga utolsó két percében hangzott el a rosszul sikerült félmondat. Ez a skill - úgy tűnik, hogy - nem adatott meg a diákjaimnak, 2 perc alatt kiderült, hogy ki vette egyáltalán a kezébe Jókai Arany emberét (vagy a Kötelezők röviden sorozatot). A mai nap konklúziója tehát: ezentúl minden osztályban ajánlani fogom Pierre Bayard Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? című könyvét, holott még én sem olvastam el.

egy reklám margójára

Mostanában úgy érzem, hogy hiányt szenvedünk a jó reklámokból, főleg ami a tévét illeti. Persze a karácsonyi Coca Cola-reklámok mindig megnyugtatólag hatnak a lélekre, lassan itt a szezonjuk is, amitől az emberek ismét hihetnek az ünnep (és a szakma) csodájában. Az addict blog és egyéb tematikus oldalak gőzerővel kutatják fel azokat az alkotásokat, amelyek még adnak némi reményt a borzalmasan elcsépelt kampányok világában, de nem véletlen, hogy az Arany Disznó-díjra bárki nevezheti a selejtes alkotásokat. 

furcsa dolog a motiváció

A motiváció szó az egyik kulcsfogalom az oktatásban. Rengeteget lehet róla már csak laikusként is vitázni, mesélni, ötletelni, még csak szakembernek se kell lenni hozzá. Persze kismillió tanulmányt el lehet olvasni a témában, azonban amikor élesben tapasztalja meg ezeket az ember a bőrén, akkor nagyon vegyes tapasztalatokat gyűjthet be. Nincs ez másképp velem sem, most éppen több jutott a negatív oldalból. 

életjel

Éppen azon gondolkodom, hogy melyik káromkodás fejezné ki legjobban, de azért mégis finom nőiességgel, hogy mennyire kurva rég blogoltam. Nem az ellustulás az oka, de nem is a blog elhanyagolása, mert 12 bejegyzéssel a hátam mögött is megszerettem ezt a műfajt - amennyire nehezen vettem rá magam, annál több ötlet kavargott, kavarog a fejemben folyamatosan. 

Mára jutottam el addig, hogy vehettem egy nagy levegőt, emellé pedig kikívánkozik egy-két csapongó gondolat - ha nem is annyira információs szándékkal, inkább a "kiírás és leülepítés" szándékával. 

egy pedagógusjelölt anyagi helyzete...

...katasztrofális. Ez a legjobb szó rá. Ha voltál annyira elvetemült, hogy tanári szakra jelentkeztél, akkor viseld a következményeit alapon nulla forintból gazdálkodhatsz az utolsó félévben - és mivel ennyire senki sem talpraesett, marad a virrasztás és a munka a tanítási gyakorlat mellett. Szerencsésebb esetben pedig a szülő segít, ami - legjobb esetben is 23 éves fejjel - már fejben sem a legjobb érzés, pláne akkor, ha korábban az ösztöndíj és a munkavállalás lehetőséget adott a teljesen önálló életre.

a hatékonyság bűvöletében

Ha sok mindenre nem is jó a jelenlegi tanári mesterképzés, egy dolgot sikerült elérnem vele: a rendszert. Én, aki mindig is az utolsó pillanatok embere voltam, nagyjából megtanultam beosztani az időmet - 5 év egyetem után eljutottam arra a szintre, mikor tudok rendszerezni és belátni dolgokat. 2012 ilyen szempontból rendkívül eredményes volt, a folytatásban is szeretném megtartani ezt a jó szokást, még ha így néha kevésbé izgalmas is a dolog.

Elkezdtem

Évek óta játszom a gondolattal, hogy el kéne kezdenem egy blogot. Végül mindig elodáztam a dolgot, mert úgy éreztem, hogy két-három bejegyzés után elfogy majd az ihlet, úgy meg nincs értelme nekivágni a dolognak, ha később csak hanyagolom. 

Mostanra azonban megért az elhatározás és szemeim előtt lebeg a kedvenc müzlistálam belső felirata, miszerint "Minden kezdet nehéz", de ezt is összetörte egyébként úgy két éve az öcsém.