egy reklám margójára

Mostanában úgy érzem, hogy hiányt szenvedünk a jó reklámokból, főleg ami a tévét illeti. Persze a karácsonyi Coca Cola-reklámok mindig megnyugtatólag hatnak a lélekre, lassan itt a szezonjuk is, amitől az emberek ismét hihetnek az ünnep (és a szakma) csodájában. Az addict blog és egyéb tematikus oldalak gőzerővel kutatják fel azokat az alkotásokat, amelyek még adnak némi reményt a borzalmasan elcsépelt kampányok világában, de nem véletlen, hogy az Arany Disznó-díjra bárki nevezheti a selejtes alkotásokat. 

Én most egy 2008-as plakátreklámról szeretném letörölni a port ezzel a bejegyzéssel, ugyanis nemrégiben újra az eszembe jutott a Stella Artois Reassuringly expensive (Megbízhatóan drága) kampánya, méghozzá - mily meglepő - a tanítási gyakorlat kapcsán. 

Az ember tragédiáját vettük át legutóbb az osztályommal, amivel kapcsolatban a Faust jelentőségét próbáltam érzékeltetni a bevezető órán. A világirodalom talán egyik legnagyobb vándormotívuma nem csupán a különféle művészeti alkotásokban kapott helyet (irodalom, képzőművészet, zene), hanem bizony a reklámszakmában is felütötte a fejét. És mi mást is lehetne jobban reklámozni az ördögi csábítás motívumával, mint az alkoholt? (Persze lennének még egyéb ötleteim is, de azokat mindenkinek a fantáziájára bízom a 18-as karika kitétele mellett.)

Ez a Stella Artois-kampány nagy vihart kavart az ördöggel kötött szerződéshez kapcsolódó témájával, a nem megszokott vizuális megjelenítésével és térelrendezésével, valamint egy kevésbé használt közvetítő médium (a magazin) kizárólagos használatával.

A képsorozaton szereplő ördög a kép fiktív történetének belsejében az „ismert megrendelő”, már sikeresen meggyőzte személytelen, csak jelzésszerűen – egy kéz formájában – megjelenő ügyfeleit, akik megfizették a kért árat: eladták a lelküket. Egy olyan reklámkampánnyal van dolgunk, amelyben a nyilvánvaló és a megbúvó motívumok hatalmas erővel bírnak, számos apró utalással nyúl a termék a leendő fogyasztók felé, akikről azt feltételezi, hogy ezeket az utalásokat - vagy legalábbis a nagy részüket - meg tudják fejteni. A szerződés, a pentagram, a szarvak vagy a villás farok csak egy a sok ilyen közül, és akkor még a falon megjelenő festményről, a kies tájjal felidézett ismeretekről vagy a repülőgép feliratáról nem is beszéltünk. 

Ami nekem különösen tetszik ebben a megvalósításban, hogy nem megszokott eszközökkel éri el a hatást: nem tolja a szemünk elé a terméket, nem mutatja a sört hidegtől gyöngyöző, ivásra csábító hűs és aranysárga nedűként, nincs a középpontba állítva eredeti – vagy ahhoz közelítő – méretben, hangsúlyos és persze élénk színű szlogennel, teli vidámsággal és mosollyal. Hűvös és viszonylag kevés, bár szép, a szemet megragadó színekkel dolgozik; komolyság árad a képből, a termékre pedig éppen a miniatürizálás eszközével hívja fel a figyelmet, vezeti rá a tekintetet. Beemeli a drágaság és az értékek különböző vonatkozásait, amelyet a nyugati kultúrában igen meghatározó sztereotípiához köt: az ördög motívumához. 

Ahhoz, hogy intellektuális és élvezhető maradjon a reklámszakma, több ilyenre lenne szükség. És ehhez nem árt, ha magyarórákon is odafigyelünk a lelkes tanárjelöltre. :)