pusztán a néző szemével

Egy cikk és egy tegnap látott film késztetett erre a bejegyzésre, éjszaka ráadásul elég sokat járt a fejemben a dolog, hogy mi mindent össze lehetne szedni a téma kapcsán. A téma pedig nem más, mint Az éhezők viadalának hatalmas sikere, amely - kicsit megkésve ugyan, de - elérkezett hozzám is. Ahogy a cím is árulkodik, egyelőre csak a filmnéző szemével látok és agyával gondolkodok, de ha már elindított a dolog egy lavinát, akkor hagyom lecsapódni a dolgokat, hiszen a gravitációról szóló könyv is letehetetlennek bizonyul. 

Sokat hallottam már a hangzatos címet, mind a film, mind pedig a könyv kapcsán. Láttam, hogy a rukkola.hu kívánságlistáját is birtokba vette Suzanne Collins - jelenleg a második legjobban keresett az oldalon, 227-en happolnák. Néhányan ezzel vissza is élnek, éppen tegnap futottam négyszer a géphez 10 percen belül, mert két felhasználó azzal szórakozott, hogy egymás között továbbítsák a könyvet, csak nem számoltak a többi 200 emberrel... Ezért a rukkolás, törlés és ismételt rukkolás módszerhez folyamodtak, amivel sikeresen ki is lőtték magukat a Holdra, azaz lecsapott rájuk az éber szerkesztőség. 

Érdekes még, hogy a kereslet milyen szinten formálja a kínálatot: 19 lezárult és 6 folyamatban lévő csere a mérlegen a könyv kapcsán. 

Amennyit azonban tegnapig én tudtam a könyvről, hogy két magyar kiadása létezik, 300 vagy 400 oldal közül választhatunk, és hogy annyira meggyőzte a közönséget, hogy a Harry Pottert is lenyomta a külföldi eladási listákban. "Véget ért a varázslat: Az éhezők viadala felváltotta a Harry Pottert a legnagyobb példányszámban eladott könyvek listájának élén az Amazon internetes könyváruházban." - írja a kulturpart.hu cikke.

Ezután azonban merő véletlen futottam bele a filmbe, amit két részletben sikerült is megnézni: a megszakítás azonban az áramszünet számlájára írható, nem pedig a minőségére vonatkozik. És innentől kezdve következnek a gondolatok, amelyeket tényleg csak a mozgóképek alapján szűrtem le, gondoltam el. Lehetségesnek tartom, hogy a könyv elolvasása sokat változtatna az egészen, árnyalná, kiegészítené, jobbá/rosszabbá tenné azt. 

A sztori röviden: tizenkét körzetből minden évben egy-egy fiatal fiút és lányt választanak ki, akinek részt kell vennie az Éhezők viadalán. Már a 74. játéknál tartunk, amelyet nagysikerű műsor keretében sugároz a tévé. Nem egy megszokott valóságshowról van szó, amire csak úgy önként jelentkeznek az - általában igen buta - emberek, hanem véres és külső kezek által irányított az egész, amelyben tényleg a lét a tét. Ugyanis csak egy maradhat, méghozzá életben. A 12-es körzetben a főszereplő Katniss Everdeen testvérét választják ki, azonban ő, hogy mentse húga életét, önként vállalja a megmérettetést. Aztán persze a kiválasztott lány valóban jól veszi az akadályokat, okosságával szerethetővé válik és ráadásul nem egy tipikus lávsztori hősnőjévé is avanzsálódik a kamerák kereszttüzében.

A több mint kétórás film mindössze a sztoriról tudott meggyőzni, szóval mindenképp felkerült a várólistámra a trilógia elolvasása. Habár sosem voltam igazán topon a filmes témában, szakmai ártalomként azért nem csupán a történetre szoktam odafigyelni. Az értelmezés szempontjából figyelve technikailag nem adott túl sokat, a vágások, torzítások a legtöbb esetben csak zavaróak voltak számomra, nem támogatták meg igazából az eseményeket. Sok minden homályos maradt, pl. a legfontosabbnak tűnő jelkép, a fecsegő poszátás kitűző kibontása, amelyre a könyv elolvasása minden bizonnyal megadhatja a választ. Nem igazán jött át a két főszereplő korábbi múltja, holott többször is megmutatták a közös múltjukat, de abszolút kilógott a jelen történései közül. 

Amit viszont nagyon hiányoltam: a mondandót. Úgy sejtem, a könyv sokan jobban operál az érzésekkel, a tanulsággal, a társadalomkritikával. Itt van egy bazinagy reality, amiben folyik a vér és valami ködös múltbeli forradalom miatt vezekelnek évek múltán is a felsőbb hatalom irányítására. Mindent és mindenkit a pénz mozgat, alakítják a szálakat, a halálraítéltekből sztárokat faragnak, még ha csak néhány órára, napra is. A népnek hős kell, mártír kell, érzelem és akció kell, hát meg is kapják. Ég a tűz, dörögnek az ágyúk, fényesen csillog a kezelőpult - de ennyiben ki is merül az egész. 

Az a mondanivaló, ami annyira erősen rejtőzik a kalandos felszín alatt, kb. 2 percre csillant fel a vásznon: amikor a remény fontosságáról szólt a főjátékvezető. Lehet, hogy tévedek, de a kiválasztott-történet mellett ennek kellene a legfontosabb elemnek lennie, úgy sejtem, ez vihette olyan nagy sikerre a történetet.

A nagy kérdő- és hiányjelek mellett szerettem az egészet, elgondolkodtatott, szóval hatást váltott ki. Viszont katarzis nélkül nem adom fel, meg akarom ismerni egészben a történetet: kíváncsian fogom kézbe venni a könyve(ke)t is, nagyon eltérő véleményeket gyűjtöttem össze mindössze 24 óra alatt az ismerősök köréből. Egy biztos: van egy okos és motivált főhős, aki nem bugyuta módon, szerelmesen várja az ölébe pottyanó boldogságot, hanem tesz is érte. Ez már szimpatikusabb, mint némelyik másik felkapott sztori.